« Vissza a listához

Schiller Géza

1895 — 1928

Művészeti iskoláiról, pályakezdő éveiről nincs megbízható adat, műveit először 1918-ban említették a kritikák a Műcsarnok tárlatai kapcsán. A Belvárosi Kávéházban gyülekező fiatal modern művészek körében tűnt fel, itteni kapcsolatai révén jelentek meg rajzai a Budapesten szerkesztett Új Szabolcs című lapban. 1919-ben Berlinbe emigrált, majd 1920-ban a Csehszlovákiához csatolt Kassán telepedett le. Négy év elteltével az erdélyi Aradra, majd Nagyváradra költözött. Szántó György mellett részt vett az avantgárd szellemiségű Periszkóp című havi folyóirat szerkesztésében. 1925-ben kiújult súlyos, a háborúban szerzett tüdőbetegsége, mely három évvel később halálát is okozta. Irodalom: ERNYEY Gyula: A hegyek csak messziről kékek. Schiller Géza 1895(?)-1928 = Felfedezett és felfedezésre váró életművek, Szombathely, Szombathelyi Képtár, 1998.


« Vissza a listához