« Vissza a listához

Hamza D. Ákos (Hamza Dezső Ákos)

Hódmezővásárhely, 1903 — Jászberény, 1993

Festő, szobrász, filmrendező. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán festészetet Csók
Istvántól, szobrászatot Kisfaludi Strobl Zsigmondtól tanult. 1926-ban állami ösztöndíjjal
Párizsba utazott. Első önálló kiállítását 1929-ben rendezte Párizsban. Párizsban kezdett el
foglalkozni a filmrendezéssel, René Clair munkatársa lett. 1939-ben hazatért, filmrendezéssel
és festészettel foglalkozott. 1946-tól munkásságát ismét külföldön, Rómában,
majd Brazíliában folytatta filmrendezőként és festőként. Elnyerte a Brazil Képzőművészek
Szövetségének aranyérmét is. Utolsó brazíliai kiállítását 1987-ben rendezte. 1972-től visszatért
Európa kiállítótermeibe is, Bécsben, Párizsban, Münchenben, Torinóban volt kiállítása.
1989-ben telepedett le nejével, Lehel Mária iparművésszel Jászberényben. Közel
kétszáz alkotását Jászberény városának adományozta. A művek állandó kiállításon a
jászberényi Hamza-házban láthatók.


« Vissza a listához