« Vissza a listához

Molnos Péter

Kétes siker

Aba-Novák műveinek hamisítása

Az elmúlt évtizedek alatt előkerült korabeli Aba-Novák hamisítványok nagy száma jól érzékelteti, hogy a művész korának egyik leggyakrabban utánzott mestere volt. A megtévesztés szándékával készített „műalkotások” egyik jellegzetes csoportját alkotják azok a képek, melyeket Aba-Novák egy-egy nevezetes kompozíciójának – apró változtatásokkal kiegészített – másolásával készítettek. Ezt a technikát követte az a bűnbanda, melynek leleplezéséről és módszereiről Dr. Tartsányi (Schreiber) Dániel rendőrkapitány számolt be a Magyar Rendőr című folyóirat 1938. szeptember 15-i számában.

A nevezetes ügy ekkor már jó egy esztendeje kirobbant, hiszen 1937 nyarán több napilap is hírt adott arról az esetről, melynek során egy hamis képekkel házaló – a tudósításokban F. I.-ként aposztrofált - zugárus bíróság elé került. A pórul járt képügynök egy Rákóczi úti műkereskedésben próbált eladni két Aba-Novák festményt. Az üzlet tulajdonosa bizományba vette át a képeket, majd felhívta magát a festőt, hogy hitelesítse a műveket. Aba-Novák elküldte egyik tanítványát, aki rögtön gyanút fogott, hiszen ismerte az eredeti képek tulajdonosait. Később maga Aba-Novák is megvizsgálta a másolatokat, s csodálkozott azok kitűnő minőségén. Az általános módszer – a rendőrkapitány leírása szerint - a következő volt: „A képhamisítók spiritus rectora mindig valamelyik képcsaló-ügynök vagy lelkiismeretlen zug-képkereskedő, aki valamelyik nagynevű festőművésztől, vagy attól származó, de már magánkézbe került képet megvesz vagy bizományba átvesz, ezt a kétségtelen eredeti festményt azután az ő nyomorban tengődő ún. házi vagy ’nap’-festőjével lemásoltatja 5-6 példányban, s ezeket a másolatokat eredetiként eladja. Minden másolat után – a kép nagyságától függően – 10-20 pengőket fizetnek ezeknek a szerencsétlen festőknek, akik között sokszor egész tehetséges festő is akad, sőt, aki már kiállításon is szerepelt, de nem tudott magának nevet szerezni, s a saját képeit képtelen volt eladni. Ha ezek a festők nem látják el szignóval a másolatokat, akkor azt maga az ügynök csinálja, de akkor kevesebbet is fizet a másolásokért. A csaló rendszerint írást szerez be a festőtől vagy az eladótól, s minden egyes másolat eladásánál ezzel az írással bizonyítja a kép valódiságát.” A hamisítványok egy másik csoportját azok a művek alkotják, melyek az eredeti képek motívumait többé-kevésbé szabadon variálják. Ezek a kompilációk tehát nem állíthatók tökéletes párhuzamba egyetlen konkrét művel sem, a kompozíciók egyes részletei azonban megtalálhatók közismert Aba-Novák festményeken. Fontos azonban leszögezni, hogy pusztán egyes motívumok, csoportok és kompozíciós sémák ismétlődése nem jelenti feltétlenül a hamisítás tényét. Aba-Novák ugyanis előszeretettel alkalmazta grafikai vázlatait „motívum-katalógusként”, s így több képén is feltűnhetnek hasonlóan összefűzött csoportok, csendéleti elemek, figurák. A hamisítványok között Aba-Novák érett korszakának valamennyi jellegzetes témáját megtaláljuk. Itáliai veduta, magyar vagy erdélyi népéletkép és cirkuszi jelenet egyaránt felbukkant már. Az eredeti és hamis művek elkülönítése – a gyakorlott szem számára - az esetek döntő többségében nem jelent nehéz feladatot, ám mechanikusan alkalmazható recept itt sem állítható fel. Sokkal inkább célra vezetőbb a kérdéses művek közvetlen összehasonlítása a kétségkívül eredeti alkotásokkal. Néhány általános megjegyzés azonban támpontot adhat a vizsgálódáshoz. A szerző mindeddig csak a festő érett, 1930-tól haláláig tartó alkotói korszakából látott hamisítványokat. A korábbi - zugligeti, igali, nagybányai - neoklasszikus periódus nem vált a hamisítók céltáblájává. A másolatok technikai kivitelezése alapvető vonásaiban természetesen követi az eredeti művekét, tehát szinte kivétel nélkül rétegelt falemezre készültek, temperafestékkel. A képek többsége jelezve van, de a datálás szinte mindig hiányzik. A hamis táblák előkészítése közel sem olyan gondos és precíz - az eredetiken az alapozás szinte a polírozott márvány simaságát mutatja, s így jól érzékelhető, hogy ezeken a felületeken a festékbe mártott ecset milyen könnyedén, akadálytalanul siklik. A másolatok és hamisítványok faktúrája általában vízszintesen enyhén repedezett, a felvitt színek fakóbbak, tompábbak, az eredeti Aba-Novák képekre jellemző csattanó, ropogós kolorit szinte sohasem reprodukálható. A virtuóz visszatörlések, „ideges” bekarcolások is elmaradnak, s nem érezzük a lendületes ecsetvonások egyéni ízét, autonóm játékát sem. A rajz bátortalanabb, precízebb, kevésbé szakad el a letapogatható formáktól, mégis bántó hibákat mutat általában azokon az alárendelt részleteken – árnyékok, egymásra torlódó architekturális elemek –, ahol könnyebben előbújik az értelem és átélés nélküli másolással együtt járó formatévesztés. Az ismert képek alapján több hamisító kéz is elkülöníthető, ezért nem beszélhetünk egyöntetű stiláris jellegzetességekről. Mégis kijelenthető, hogy az arcok megformálása a másolatokon mindig esetlenebb, jóval konkrétabb, Aba-Novák fürge ecsetvonásaival jellemzett groteszk karakterei helyett édeskés grimaszokat találunk. A korabeli hamisítványok szinte mindegyikénél a fatáblák hátoldalát szürke temperafesték borítja, míg az eredetiknél ez túlnyomó többségében a fa natúr felületét mutatja.

« Vissza a listához